Ősztől tűzoltóőrs Zalakaroson?
Ha az önkormányzat megépíti a tűzoltólaktanyát, akkor már az ősszel átteheti telephelyét az egyik kanizsai tűzoltójármű és kezelőszemélyzete Zalakarosra.
A zalakarosi önkormányzat a közelmúltban a meglévő tűzoltószertár mellé egy laktanya építését is tervbe vette, hogy a kistérség tűzvédelmét magasabb szinten tudják biztosítani. Mindehhez azonban nem indokolt egy új parancsnokság létrehozása, a feladatot a kanizsai hivatásos tűzoltóság is képes ellátni.
- A megállapodás értelmében a karosi önkormányzat kötelezettséget vállal egy laktanya megépítésére, illetve azt követően annak fenntartására - mondta el Egri Gyula, a kanizsai tűzoltóság parancsnoka. - Cserébe mi vállalnánk, hogy a jelenlegi állomány III. tűzoltószerét kihelyeznénk az őrsre. Ezzel jelentősen javulna a térség tűzbiztonsága, hiszen a kihelyezett csoportnak lényegesen rövidebb ideig tartana a vonulás, mintha azt Kanizsáról tennénk. Az őrs létrehozásának további előnye, hogy plusz költségvetési forrást nem igényel, hiszen az állomány illetményét eddig is a központi költségvetés biztosította.
Az elképzelést dr. Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója is támogatja, így szakmai akadály nem hátráltatja a terv megvalósítását.
Információink szerint a tűzoltólaktanya kialakítása közel 40 millió forintjába kerülne a karosi önkormányzatnak.
címlap 