2,7 milliárd forintból "fürdő-plaza" épül Zalakaroson
Az első ütemben - a tervek szerint jövő év áprilisáig - új, 5200 négyzetméteres, négyszintes fogadóépület készül a fürdőben. Ott kapnak majd helyet az öltözők, illetve tágas és színvonalas tereket alakítanak ki az új gyógyászati és wellness szolgáltatásoknak. A második ütemben a fedett fürdő épülete újul meg, a tervek szerint 2011 nyarára.
A nagyszabású fejlesztéshez 809 millió forint uniós támogatást nyert el a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Zrt. A beruházás nagyobb része saját forrásból, illetve hitelből valósul meg a fürdőben, amelynek fő tulajdonosa a helyi önkormányzat.
Az alapkőletétellel együtt születésnapot is ünnepelnek Zalakaroson: az élményfürdő-részleget tíz évvel ezelőtt adták át, és ez Magyarország első fedett élményfürdője volt. Ebből az alkalomból a hétvégén - március 28-án és 29-én - a 10 év alatti gyerekek ingyen látogathatják a létesítményt.
címlap 