Borverseny Zalakaroson

Évről évre egyre emelkedik a zalakarosi térségi borverseny ázsiója a város és a környék bortermelőinek szemében. Ennek eredményeként idén 156 bormintát adtak le a szőlősgazdák, melyeket a hagyományoknak megfelelően a Móra Ferenc Általános Iskolában bírált el a dr. Pálfi Dénes vezette szakértő zsűri.

- A Zalakaros és térsége egyesült hegyközség szervezésében első alkalommal rendeztük meg ezt a borversenyt - magyarázta Novák Ferenc közösségi ház igazgató. - Nagyon örültünk annak, hogy a hegyközséghez tartozó tizenhárom településről ilyen szép számmal jelentek meg borosgazdák, be kell vallanom, hogy nem is számítottunk ilyen jelentős érdeklődésre.

A zsűri ezúttal a megszokottól eltérően 100 pontos rendszerben bírálta el a benevezett bormintákat, s végül délutánra kiderült: 10 nagyaranyat (4-et a Cezar Winery, 3-as a Németh Borház, 2-őt Víg Zsolt, s 1-et Zsiga Zsolt kapott), 27 aranyat (a legtöbbet a garabonci Koma László szerezte), 49 ezüstöt, ugyanennyi bronzot és 20 oklevelet osztott ki. Egy mintát, annak magas kéntartalma miatt kizártak a versenyből a bírálók. Novák Ferenc érdeklődésünkre elmondta azt is: két aranyérmes bort érdemesnek tartott a zsűri arra, hogy azok közül az egyik kapja majd a Zalakaros Város Bora címet - az erről szóló döntést a közeljövőben, a település önkormányzata hozza majd meg.

Tartalom átvétel