Karos Kupa Nemzetközi Sakkverseny

Zalakaroson idén immár 28. alkalommal rendezik meg idén a Karos Kupa Nemzetközi Sakkversenyt. A verseny apropóján a Men Dan Hotelben sajtótájékoztatót, majd fogadást tartottak, melyen támogatók, szervezők és néhány játékos vett részt.

Horváth Tamás, a verseny főszervezője köszöntötte a megjelenteket majd elmondta, hogy létszámban valamivel kevesebben vannak ugyan mint az elmúlt esztendőkben, de az Élő-pontszámok alapján most is nagyon erős a verseny. Szirtes Lajos, Zalakaros polgármestere megköszönte a viadal körüli nagy összefogást, s azt, hogy a válság idején is jeles sakkozók sokasága ül asztalhoz a fürdővárosban.

- 28 esztendő nagy idő és úgy néz ki, tiszteletet is parancsol, hiszen a gondok ellenére a nálunk gyakran járt sakkozók többsége most is eljött közénk - mondta. - Ha a sportolók így gondolják, akkor nekünk, a település lakóinak és vezetésének kötelességünk, hogy a folytatásról gondoskodjunk. Az érintettekkel már megbeszéltük, hogy a következő esztendőben is várjuk őket.

A magyar sakkozók szövetségének első embere, dr. Kunos Péter is tiszteletét tette a Karos Kupán.

- Kalapot kell emelnem Zalakaros és a megye előtt - kezdte az elnök. - Ezen a településen a megszorítások ellenére is szeretik a sportot és szerencsékre köztük a sakkot is. Az ország egyik legjelentősebb eseménye a mi szempontunkból ez a torna. A sportág itteni népszerűségét mi sem jellemzi jobban, mint hogy már nyolcadik éve nem engedik ki Zalából a bajnoki aranyat: az egerszegiek hatszor, a kanizsaiak pedig kétszer bizonyultak a legjobbaknak. Ez is óriási dolog. A mostani rendezvény pedig neves sportolók versengése mellett azért is igen fontos, mert zászlónkra tűztük a fiatalítást és Karoson az ő számukra is ideális megmérettetési lehetőség van. Erre a kupára bármelyik sportoló nyugodtan alapozhat, akár már most beírhatják a naptárukba a jövő májusi programok közé.

Az elismerő szavak után a szövetség első embere kitüntetéseket adott át. A magyar sakkozásért elismerést először dr. Oláh Péter, a karosi Spa Hotel vezérigazgatója vehette át. Nem titkolta, meglepődött, hisz csak néhány perccel a rendezvény kezdete előtt tudatták vele a jó hírt. Köszönöm a megtiszteltetést - mondta szerényen a sportágnak igen sokat segítő direk-tor. Majd Dormán László,a Z. Csuti-Hydrocomp névadó szponzorának vezetője vette át a díszes dobozt Kunos Pétertől. Esetében sincs szükség külön magyarázatra, érdemei elévülhetetlenek abban, hogy az egerszegiek 6 bajnoki címet nyertek. A 80. születésnapját ünneplő Benedek Tibort is jutalmazták, ő 1971-től segíti a sakkozókat vezetői pozícióban. Végezetül dr. Varga Tibor, a Z. Csuti ügyvezető igazgatója a Caissa lovagja kitüntetést vehette át. A játékok istenéről elnevezett elismerést Magyarországon először posztumusz adták át, így Varga Tibor az első élő ember, aki büszke lehet rá.

- Mindenki örül az elismerésnek, én is így vagyok ezzel - fogalmazott dr. Varga Tibor. - De ebben a kitüntetésben része van szinte mindenkinek, aki most itt jelen van. Köszönöm!

Végül pedig következett egy szenzációs bejelentés:

- A válság ellenére rövidesen olyan szállodát építünk, ahol akár sakk Európa-bajnokságot is lehet majd rendezni. A sportág honi vezetésével már beszéltünk is a terveinkről, s talán mondanom sem kell, nekik is tetszett az elképzelés - árulta el Czimondor Nándor, a Men-Dan Hotel igazgatója.

Tartalom átvétel