Működési forráshiányos lesz Zalakaros

A törvényi előírásoknak megfelelően legutóbbi testületi ülésén megvitatta és elfogadta a jövő évre szóló költségvetési koncepcióját Zalakaros önkormányzati képviselő-testülete. A városatyák elé került anyagot elemezve Bácsai Attiláné pénzügyi osztályvezető arra hívta fel a figyelmet: óriási mértékű lesz a bevételek visszaesése - míg idén 851 millió forinthoz jutott működési céljaihoz a település, addig jövőre 704 milliót remélhetnek.

Ekkora kiesést pedig szinte képtelenség áthidalni - bár amennyire lehetett, lefaragták a működési kiadásokat, azokat nem bírták a 808 milliós határ alá csökkenteni. A gondokat súlyosbítja, hogy a bevételek a felhalmozási céloknál sem érik el a kiadásokat - összességében tehát 811 millió forint áramlik majd be Zalakaros kasszájába, míg a költségei meghaladják az 1 milliárd forintot is. Történetében tehát először működési forráshiányos lesz a város.

Tartalom átvétel